Túl az óperencián

Mindenki életében van legalább egy igazi. A szerencsésebbek életében több is. Nekem kettő jutott. Igen, eddig két igazi nyilvános jógaórán vagyok túl, amit én tartottam.
Nem tudom, melyik előtt voltam idegesebb… De az biztos, hogy mindkét óra előtt mások számára úgy tűnhetett, hogy magamban beszélek. Tulajdonképpen így is volt.
Az első igazira 2012. január 26-án került sor. Jól megjegyeztem, mert anyukám születésnapja előtt volt egy nappal. A helyszín Budapest, Hattyú ház, Bikram Jóga terem.
Előző péntek óta tudtam, hogy órát dogok tartani, akkor egyeztettem le Zsuzsival. Rettentően izgultam, és mondhattam volna nemet is (igen, megfordult a fejemben), de tudtam, hogy nagyon akarom. Szóval felülkerekedett a józan eszem, és boldogan igent mondtam. Tudtam, hogy abból a kevés időből, amit Budapesten töltünk, sok elmegy majd azzal, hogy készülök, gyakorlok, de mivel egy ideje arra készülök, hogy jógát oktassak, megérte. Tehát, amikor csak tehettem, készültem. Otthon is. A fürdőkádban is, a villamoson is, sőt, óra előtt egy pár percig fel-alá járkáltam a Széna téren, és ott is csak mondtam, mondtam, mondtam…
Ezután már gyorsan történt minden, odaértem, átöltöztem, közben érkeztek a jógázók, akik azért jöttek, hogy az arra a hétre betervezett egyik jógaórájukon túl legyenek. Nem is sejtették, hogy egy olyan tanár kezébe kerülnek, aki életében először tart nyilvános órát, ráadásul angolul. Körülbelül 20-an vártak a teremben, amikor beléptem. Mielőtt lenyomtam a kilincset, vettem néhány mély lélegzetet, határozottan lenyomtam a kilincset, és beléptem. Tudtam, hogy a teremben lévők felém néznek majd, de mégsem éreztem magamat felkészültnek, hogy kb. 20 szempárral nézek majd farkasszemet. Öntudatosan beléptem, letettem a palack vizemet a földre, és úgy tettem, mint aki uralja a helyzetet. Elkezdtem az órát. Igazából abban reménykedem, hogy elég halkan beszéltem ahhoz, hogy ne hallja mindenki a bizonytalan mondatformálásokat – angolul. Eleve furcsa helyzetnek éreztem, hogy Budapesten, magyar jógázóknak angolul tartok órát, de ha egyszer így volt könnyebb…? Egyik gyakorlat következett a másik után, igyekeztem a lehető legtöbb dologra odafigyelni, uralni a termet, amikor megtörtént a legrosszabb, amit csak el tudtam képzelni: egyszer csak kitisztult az agyam (de teljesen, úgy, hogy nem emlékeztem semmire!!!), és fogalmam sem volt, mi a következő gyakorlat.
A másodperc töredéke alatt játszódott le az agyamban, hogy ’most mi lesz?’, ugyanakkor kattogtak a kerekek, hogy mi is következhet most, de az is, hogy telik az idő: lépnem kell. Léptem is. Odaléptem Andihoz, aki szintén Bikram Jóga tanár és együtt végeztük el a tréninget, és megkérdeztem. ’mi jön most?’ Ő diszkréten megválaszolta, és folytattam az órát.
Ezután már minden ment a maga útján, talán egyszer nem voltam biztos benne, hogy az egyik gyakorlatból egy, vagy már mindkét sorozaton túl vagyunk-e, ezt Edittel beszéltem meg némán. Ő szintén tanár, és őt is a tréningről ismerem. 90 perc után mindenki élve távozott a teremből, még Anita és Erna is, akik erősítésképpen jöttek velem az órámra (és én is!), és azt hiszem, az órám után senki sem döntött úgy, hogy soha többet! Na jó, talán egy valaki, de az sem miattam, … igaz? :)
Így estem át a tűzkeresztségen, és nagyon hálás vagyok Zsuzsinak a lehetőségért, és köszönöm Andinak, Anitának, Editnek és Ernának (ABC sorrendben), és mindenki másnak, akit nem ismerek személyesen, hogy velem voltak abban a nagyon nehéz másfél órában!

A második első órám sokkal inkább hazai terepen történt, 2012. február 24-én (ez a szökőnap, ugye?), értem ezt úgy, hogy abban a jóga teremben, amihez az utóbbi időben jobban hozzászoktam. Itt, Cleveland-ben már tartottam három gyakorló órát, ami azt jelenti, hogy a jóga stúdió tanárai, illetve olyan jógázók vettek részt, akiket mi hívtunk meg, és tisztában voltak vele, hogy nem egy megszokott, nyilvános órára jönnek.
Ezután a három óra után is idegesen, reszkető gyomorral vágtam neki az első igazinak, a második első igazinak… Már előző nap is, és aznap reggel is csak mondtam, mondtam a gyakorlatokat magamnak: némán és hangosan, az autóban, otthon, és még óra előtt is egy kicsit. Összesen 17-en vettek részt az órámon, közülük ketten tanárok, valamint egy abszolút kezdő jógázó, aki asztmás volt… Tehát volt min aggódnom.
Az órát pár perc késéssel sikerült csak elkezdenek, mert nem sikerült bekacsolnom a mikrofont. Aztán elfelejtettem elindítani az előző nap vásárolt karórámon a stopper órát, aminek az lett volna a feladata, hogy segítsen ellenőrizni, időben vagyunk-e? Majd beléptem a terembe, felkapcsoltam a villanyokat, és elkezdtem az órát. Közben a fejmikrofon le fittyedt-pittyedt a fejemen, de próbáltam megszokni, majd már a legelső, légző gyakorlat közben ébredtem rá, hogy áll a stopper, így elindítottam. Na, ebben a pillanatban éreztem a teljes káoszt. De tudtam, vagy így-vagy úgy a végére érek egyszer. A második gyakorlatnál kezdtem el magamat kívülről látni, mintha egy filmben lennék, és azt kérdeztem magamtól, mit csinálok én itt?, mindeközben járt a szám, jött ki a hang a torkomon, és folyamatosan mondtam a gyakorlatokat, majd egyszer csak visszanyertem a lélekjelenlétemet, és a helyére került minden.
Tudtam már jógatanároktól, hogy óra közben néha csodákat lát az ember, de nem voltam felkészülve azoknak a jógázóknak a látványára, akik nem tökéletesen (inkább rosszul), és emiatt viccesen végzik a gyakorlatokat. Kezdő tanárként a legjobb ezekre a pózokra nem odafigyelni, és csak folytatni, mert ha megakadok, elúszik az óra. Ehhez óriási gyakorlat kell. Majd idővel – gondolom én. Aztán körülbelül az óra kétharmadánál az órámra néztem, és fogalmam sem volt, mit mutat. Valószínűleg elállítódott rajta valami menet közben, amit nem vettem észre. Így elvesztettem a kapcsolatomat az idővel, és csak reméltem, hogy nem 10 perccel korábban és nem is 10 perccel később fejezem be az órát.
A vérére minden jó lett: időben végeztünk, itt is mindenki élve hagyta el a termet (én is J), a kezdő, és ugyanakkor asztmás jógázó nemhogy végig bent maradt a teremben (ne felejtsük el, hogy 38-40 fok és 40%-os a páratartalom a teremben), de azt mondta, máskor is visszajön!
Az elkövetkezendő négy hétben heti egy órát tanítok, aztán reményeim szerint a cleveland-i Bikram Yoga stúdió teljes értékű (kezdő) tanára leszek!

Ha szeretnétek, Budapesten itt próbálhatjátok ki a Bikram jógát: www.bikramjoga.hu
Cleveland-ben pedig itt: www.bikramcle.com

Ez a két első igazi története.
Namaste. 

 

Az első jó hírem, hogy visszajöttek az ékezetek. Vagyis én jöttem vissza hozzájuk.

Tudom, hogy sokat váratott magára ez a bejegyzés, de tulajdonképpen egyszer már megszületett, majd az internetnek köszönhetően el (ki) is múlt. Úgyhogy most újra létrejön, persze más tartalommal, mert kétszer ugyanazt nem lehet ugyanazt leírni.
Megpróbáltam elmesélni és ezzel együtt újra átélni a tréning utolsó hetének hihetetlen, ugyanakkor vegyes érzelmekkel teli, boldog és végtelenül fáradt pillanatait, amik ahogy egy kicsit is vidámak lettek, azon nyomban szomorúak is. Mert egyre közelebb kerültünk a naphoz, amikor megkaptuk az oklevelünket, és vele együtt még rohamosabban közeledett a csomagolás és a hazautazás napja. Szomorúak lettünk volna, hogy hazautazunk? Nem! Erre vágytunk kilenc héten át. Viszont ott kellett hagynunk mindenkit és mindent, akivel, és amivel egy kicsit jól éreztük magunkat a 63 nap alatt, a helyet, ahol azt hittük, szenvedünk, de aztán rájöttünk, milyen jó is volt ott nekünk. A jógabuborékot.

A legintenzívebb az utolsó jógaóra volt. Késve kezdődött, hiszen már nem számított az idő, úgyis szabad volt az esténk. Fényképezkedtünk óra előtt, úgy helyezkedtünk el a teremben, hogy azokkal legyünk egy kupacban, akiket nagyon szeretünk. És vártunk. Érezhetően forróság volt a teremben, visszatértek az első hetek emlékei, így a várakozás idejére kimenekítettük magunkat és a vizünket a teremből, hogy ne forrósodjon, -junk fel.
A terem tele volt. Amikor ’csak’ mi jógáztunk és a pár látogató, körülbelül 450-470-en lehettünk. Az utolsó órán 600-700-an jógáztunk együtt, s ennyire még sosem vártuk Bikramot, mint akkor. Amikor megérkezett, ováció, füttyögés, nevetés, tánc… Boldogság. Boldogság, hogy jógázhatunk, bánat, hogy itt utoljára.
Nem tudni, hány fok volt a teremben, de ekkora forróságban ennyire nem küzdöttünk még addig, talán soha. Mert az nem lehet, hogy az utolsó, legboldogabb óránkon kidőljünk! Szerintem senki nem ment ki a teremből, míg ugyanilyen körülmények között az első hetekben vándorlás folyt. Tényleg minden fejben dől el.

Az óra végén nevetés, öröm, ölelkezés, sírás, rívás, katarzis. Vége volt. Túléltük. Nem csak az órát, a kilenc hetet. Már csak egy kis pihenés, szépítkezés és egy oklevélosztás várt ránk másnap. Mi Ágival, Andival, Rolanddal és Roland kedvesével, Moncsival palacsintával és nagy mennyiségű Nutellával ünnepeltünk. És rengeteg röhögéssel.

A másnap szinte semmire sem volt elég, pedig csak délután 3-kor kezdődött a ceremónia. Mindenki szép volt és csinos, alig ismertük meg egymást. Hibátlan szervezés, tartalmas program, gyors átadás, utána vacsora (CSAK azért nem részletezem, mert úgy érezném, a korábbi munkámat végzem…) és buli hajnalig.
Bár a buli hangulatában meg sem közelítette a Halloween Party-t, jól éreztük magunkat.
Csattanó nincs, egyszer csak véget ért minden.
Furcsa volt az utolsó éjszaka a szállodában, másnap szinte mindenkit már a bőröndjei társaságában láttunk, aki még ott volt egyáltalán.

Az utolsó napon összegeztem a tréninget számokban:
396-an végeztünk
26 országból
26 jóga póz
97 (nekem +1 a pótórával együtt) jóga óra
9 hét
63 nap
396 × 26 gyakorlat felmondott szövege
1 Halloween-Pizza Party
2 mókus a szálloda körül, az egyikük Balwan, az egyik tanárunk után
1 haladó jóga óra bemutató
1 hiperszuper 86 éves yogini és tanár, Emmy, a legjobb!
2 tanár, aki rosszul lett tanítás közben jógaórán
2 jóga világbajnok tartott órát
4 diák ment haza
1 nevető lány – mi csak így hívtuk, akinek a nevetése hallatán mindenki nevetett. Egyszer ő volt a szórakoztatás, amíg várnunk kellett. A színpadon, mikrofonba nevetett az előadóteremben.
kb. 4 liter víz /fő/nap
kb. 900 elhasznált törölköző naponta, csak a jógaórákon
76846543 film

Ennyi idő távlatában már minden szépnek tűnik. :)

Na, most mar tenyelg mennek haza. 56 napja vagyok itt, ugyanaz a napi rutin, ugyanaz az utott-kopott furdoszoba, ugyanaz a folyoso a szamtalan szoba 'illataval', ugyanazok az etelek, ugyanazok az emberek, ugyanaz a joga. Ja, a jogat azert szeretem. Minden porcikam haza akar menni, megis vegyes erzelmekkel varom a trening veget. Meg ha nehez is, oszintenek kell lennem, es kijelentenem, hogy hianyozni fog. A napokban gondoltam vegig, hogy idealis lenne ez a trening a kozepen egy vagy ket het szunettel, de hat pont a folyamatos terheles a lenyege. 

A nyolcadik heten elkezdtuk a visszaszamlalast. A hatralevo napokat, jogaorakat, es a raktarozott etelek mennyiseget, ennek fuggvenyeben intezte mindenki az utolso hetvegi vasarlasat. Az en elemo(r)zsias dobozom is egyre uresebb, es egyre unalmasabb dolgokat talalok benne, a gyumolcsszelet es a rizstej a legizgalmasabb tetel. De nemcsak a doboz egyre unalmasabb, hanem az eloadasok is. Tudjuk, hogy egy resze fontos, de megis egyre nehezebbebren tartani a figyelmunket, igy magunknak kell gondoskodni szorakozasrol eloadasokon es jogaorakon. En a nagylabujjam hatuljara rajzolt vigyorgo arccal szorakoztatom a tobbieket...

Ezen a heten valasztottak ki azt a 40-50 embert, aki a dijatadon (en csak igy hivom az oklevel atadast) bemutatja a gyakorlatokat. Ide azokat valogattak ki, akik a legszebben csinaljak a gyakorlatokat es hajlekonyak, szoval en legalabb az egyik ok miatt nem is porobaltam bekerulni. A dijatadason egyebkent egyenken szolitanak majd nev szerint, es Bikram mindenkivel lefenykepezkedik. Emlekeztek? 397 ember. Hosszu nap lesz. 

Kedden egy kulonleges jogaorank lesz, Bikram reklemfilmjehez forgatnak. Egy komoly stab jon, allitolag hires rock bandaknak keszitik a videoklipeket, tobbek kozott a Metallica-nak. Ennek fenyeben a kedd delutani ora nemcsak nehezebb, de hosszabb is lesz a szokasosnal. Viszont - ha szerencses leszek, millioan lathatnak majd - meg ha csak egy ezred masodpercre is - a reklamban. Micsoda karrier! ;)

Ugy tunik, a filmek fogynak, es ezen a nyolcadik, utolso elotti heten egesz jo atlagot vonhatnak az alvast illetoen. Azota nem voltam az asztal alatt pihenni, de kedd este mar majdnem befekudtem, amikor veget ert a 'Bikram kulonbozo TV show-kban ugyanazokat a dolgokat mondja el' maraton. Egyebkent bizonyossagot nyerhettunk, hogy Shirley Maclaine, Charlie es Martin Sheen es Quincy Jones is Bikrammal jogazott vagy talan jogazik a mai napig is. Ezen kivul valoszinuleg szamtalan hiresseget 'edzett' Bikram, de azokra lem lattunk bizonyitekot.

Es kepzeljetek. Van egy kedvenc szabadido felsom. Semmi kulonos, szurke kapucnis, zippzaras, (Garfield-os), es rajottem, hogy sehova nem megyek nelkule. 8 hete hordom - ne aggodjatok, neha kimosom -, es pont ugy erzem magam, mintha en lennek Melinda az utolso Megasztar-bol, akit mindenki a kardiganjarol ismert meg. Tehat egy het mulva legalabb egy idore el kell koszonnom tole, nehogy fuggove valjak.

Hihetetlen. 6 nap es 1O jogaora van mar csak harta...

Elhataroztam, hogy nem untatlak titeket azzal, mim faj es mennyire. Tenykent kezelhetjuk, hogy kritikus pont a csipom es a terdem tovabbra is, valamint ujdonsult fajdalommal mozgatom a karjaimat ( = vallaimat) es a bokaimat. Ennyi eleg is errol.

Amerikaban nagy unnep a Halloween, nagyon sajnaltam, hogy Clevelandben ki kell hagynom ezt az evet, edesek a gyerekek, ahogy jelmezben aruljak (vagy gyujtik?) a cukorkakat, csokikat. De az elet karpotolt, mert mi buliztunk hetfo este. Az eloadotermunket kisse atalakitottak a tanaraink, es rendeltek pizzat 400 (!) fore. A legtobben gondoskodtak jelmezekrol is, a legvaltozatosabb maskarak kerultek elo, volt aki vette, vagy kolcsonozte, de volt, aki a meglevo eroforrasokat hasznalta fel, es parnahuzatbol keszitett jelmezt maganak, vagy mas (Eddie - rola meg esik szo kesobb) megrajzolta magan az izmokat, amikrol ugye mar tanultunk... A buli legviccesebb resze az volt, hogy nehany jelmez annyira jol sikerult, hogy nem is sejtettuk, ki van benne. Es ha mar a bulival kapcsolatos vicces dolgoknal tartunk, az en kedvencem az volt, hogy negyszaz felnott este 8-tol (!) bulizott, pizzaval es kolaval. Ujra tizenevesnek ereztem magam. A bulin se cigi, se alkohol nem volt, tehat atvitt ertelemben kijelenthetjuk, hogy a joga fiatalit. Eletem egyik legjobb bulija volt, na jo, az elso tizben van benne. Igerem, kesobb (majd otthonrol) teszek fel fotokat is.

A het egyebkent eleg erzelemdusan telt, nagy orommel es vidamsaggal kezdodott a buli miatt, de aztan egyreszt a faradtsag, masreszt a megkonnyebbules miatt sirassal folytatodott. A megkonnyebbulest az okozta, hogy befejeztuk a szovegelest (a gyakorlatok szovegenek felmondasat). A legtobben orultek, de szerintem sokan meg is ijedtek, hogy mar csak ket het valaszt el minket attol, hogy jogaoktatokka valjunk, es mi tanitsuk mindazt, amit eddig nekunk tanitottak... Tenyleg fura erzes. Szoval volt siras, rivas, nevetes, persze volt film is - az elmaradhatatlan, fel haromig.

Az en erzeseim jelenleg a jogahoz fuzodoen nem teljesen tisztazottak, nem tudom eldonteni, hogy szeretem-e, es hogy meg valaha tudom-e majd elvezni. Ezek az erzeseim, a tudatom szerencsere azt mondja, hogy ez pillanatnyi allapot, es ha kipihenem magam, es nem jogazom kotelezoen naponta ketszer kilencven percet, akkor szeretni es elvezni fogom. A lenyeg, hogy az erzeseim es a tudatom ne nagyon beszelgessenek egymassal. 

Korabban emlitettem Eddie-t. O az allando tanar csapat egyik tagja. A szulei a Fulop-szigetekrol jottek, de Eddie mar Kanadaban szuletett. O azert kulonleges ember, mert meg nem lattam nem nevetni. Egyfolytaban vigyorog, es mindenki imadja. Csutortokon volt a szuletesnapja, es ebbol az alkalombol o tartotta a reggeli orat. Hat, az egyik legjobb orank volt, pedig nehezek a reggelek... 

Orat mi is allitottunk, de mi egy hettel kesobb, most hetvegen. Gondolom az idozonak miatt csak mostanra ert ide ;) Egyebkent itt neve is van az oraallitasnak, Daylight saving, ami kb. azt jelenti, hogy megorzik a nappali fenyt. Aki tud jobb forditast, irja meg. 

Meg kell emlitenem, hogy az egyik ismerosom ma hihetetlen teljesitmeny nyujtott. Egy ideje edz, leadott 35 kg-t, es ma New Yorkban lefutotta a Maratont! Hegyi Attila, minden elismeresem!

A napokban eszembe jutott, hogy gyerekkoromban, amikor meg jo hajlekony voltam, egyfolytaban lotusz ulesben ultem, es ugy fekudtem hasra. Legikabb a noveremet remisztettem meg ezzel, mert teljesen ugy neztem ki, mintha nem lenne labam. Tulajdonkeppen mar akkor jogaztam, csak meg nem tudtam, hogy egyaltalan ilyen letezik. Vagy ezt mar irtam?

Tul vagunk a hetedik heten, es mar csak ketto van hatra. Az elso heten ugy tunt, sosem lesz vege. A masodikon is. A harmadik heten nem volt idom erre gondolni. A negyedik heten a felidot vartam. Az otodik heten tul voltunk  a felidon, de nem ereztem valtozast. A hatodik heten tul voltunk a ketharmadan, de megsem tunt rovidnek a hatralevo ido. Most, a hetedik het utan ugy tunik, mindjart vege.

De addig meg 13  nap, 21 jogaora es O poz felmondasa van hatra... 

Amikor a harmadik het utan belegondoltam, mennyi van meg hatra, azt hittem, sosem er veget a trening. Most annyi van mogottem, mint akkor elottem volt, es ugy tunik, hipp-hopp itt a vege. Meg harom het van hatra, es minden faradtsag ellenere hianyozni fog ez az egesz. Tudom, nehez elhinni, de igy van. Ne ertsetek felre, nem vagyok mazohista, mert nagyon boldog leszek, amikor vegre megolelhetem a ferjem, beulhetek a kocsinkba, a sajat agyunkban alhatok, es vegre kipihenhetem magam. De megis nagy urt hagy maga utan majd a trening. 

Viszont korant sincs MEG vege! Meg biztosan lesznek mozizasok, es a hozza tartozo eloadasok. Rajottem, idonkent miert nem tudok odafigyelni az eloadasokon: mert azokrol a szornyuseges epizodokrol szolnak, amiket en nem nezek. Alszom, vagy probalok aludni... A legutobbi filmnezeskor talaltam magamnak es az elgemberedett labaimnak egy tuti helyet, az eloadoteremben talalhato kasirozott (asztalszoknyaval ellatott) asztalok egyike ala fekudtem be. Leginkabb azon csodalkoztam, hogy senki nem fekudt meg ott, pedig annyira kezenfekvo megoldas, hogy nem is ertem, miert nem jutott korabban eszembe. De mar felkeszultebben megyek a kovetkezo filmnezesre, viszek magammal takarot, mert az asztal alatt kicsit huzatos volt...

A hatodik heten mar nagyon faradtak vagyunk, nem is tudom, hogy lehet-e meg fokozni ezt a faradtsagot. Toltodni apro oromokbol tudunk, hogy peldaul az egyik kedvenc tanarunk tart orat, vagy, hogy latjuk egymast fejlodni... Tudom, a valodi eletben ezek nem szamitanak akkora dolognak, de itt a mi kis joga buborekunkban (igy hivjuk) minden aprosagnak erteke van. Van egy mexikoi csoporttarsam, aki nagyon lassu es nehezen tanul. Hetkozben segitek neki, amikor csak van idom, es a csoporttarsaink mondtak, hogy lathato a fejlodes. Ugyhogy en ennek orulok :) Masokat meglatogatja a csaladja vagy a baratja, es ettol kapnak erore (nem, ez most sajnos nem en vagyok). A heten egy kislany es egy kisfiu rohangalt korulottunk, jottek meglatogatni az apukajukat. 

A jogateremben ujra felcsavartak a homersekletet, de valahogy mar nem zavar annyira. Viszon jelenleg Bikram az egyetlen, aki kepes a legjobbat kihozni belolem, az o orait elvezem egyedul, es az o orait csinalom vegig. A heti filmnezes utani napon megint aludtam oran, es az allo gyakorlatok alatt csak azert nem aludtam, mert meg nem tanultam meg allva aludni. 

Csutortokon egy vendeg eloado tartott eloadast, a temaja a testunkben levo szovet volt. Mindenki beszel a csontokrol, izmokrol, idegekrol, izuletekrol, hormonokrol, de teny, hogy eddig a szoveteinkrol nem tett emlitest senki, pedig a legnagyobb szervunk, ebbol van a legtobb bennunk, es mint megtudtam, nagyon fontos is. 

A masodik hetvege ota ma eloszor adtam magamnak kimenot, es kimentem a strandra. Az oceanhoz. Gyonyoru, es jo illata van. Viszont nagyon hideg, es eros a sodrasa, uszni nem lehet benne. Lattam delfineket es peliknokat, egy siraly pedig elkezdte dezsmalni a lanyok sos kekszet, amig mi a viz mellett fenykepezkedtunk. Hogy itt milyen szemtelenek az allatkak! A szalloda korul olalkodo mokusok is lopkodnak mar, gatlastalanul kotorasznak egy-egy taskaban. Na, ide se jovok tobbet!!!! :))))))))

Mar csak 32 joga ora, 2O nap es ki tudja hany film van hatra...